Két számítógép egymás mellé állítása a az összeérintéses műveletet helyét mutató jelzéseknél

Megosztás érintéssel a szomszédjával

Ha meg szeretne osztani egy fényképet vagy az elérhetőségi adatait az Ön mellett ülő személlyel, először valószínűleg e-mailben vagy SMS-ben küldené át azokat. Ehelyett használja inkább az összeérintéses műveleteket: csak hozzá kell érintenie a számítógépét a szomszédjáéhoz, és már kezdődhet is a megosztás. Az összeérintéses műveletekkel meg is hívhatja őt az Ön által használt játékba vagy alkalmazásba.

Az összeérintéses művelet használatához mindkét személynek Windows 8 vagy Windows RT rendszert futtató számítógéppel kell rendelkeznie, amely közelségi érzékelővel Az összeérintéses művelet helyét mutató ikon is fel van szerelve. Az érintkező lehet a számítógép hátlapján is.

Ez az alábbiak szerint működik.

  • Nyissa meg azt, amit meg szeretne osztani, például a fényképeket, a dokumentumokat vagy egy játékot.

  • Pöccintsen befelé a képernyő jobb szélétől, majd koppintson az Eszközök parancsra. (Ha egeret használ, mutasson a képernyő jobb felső sarkába, mozgassa lefelé az egérmutatót, majd kattintson az Eszközök parancsra.)

  • Válassza a Küldés összeérintésre elemet.

  • Illessze egymáshoz az összeérintéses művelet helyét mutató jelzéseket Az összeérintéses művelet helyét mutató ikon a számítógépeken, és óvatosan érintse össze a két gépet.

    Ha meghallja a hangjelzést, már nem kell egymáshoz tartani a két eszközt. A másik személy egy üzenetet kap, és amikor azt elfogadja, megkezdődik a megosztás.

Megjegyzés

Megjegyzés

  • Ha a másik személynek nincs meg az az alkalmazás, amelyet Ön meg szeretne osztani, akkor a másik gép megkérdezi, hogy le szeretné-e tölteni azt a Windows Áruházból.

További információ

Szerezze be azokat a játékokat, amelyekkel másokkal együtt szeretne játszani.

Ismerje meg, hogyan kereshet és telepíthet a számítógépéhez való alkalmazásokat a Windows Store webhelyről.