Tárak

A tárak működés közben.

A Windows 7 rendszer új tárjaival egyszerűbben megkeresheti, használhatja és rendezheti a számítógépén vagy a hálózaton szétszóródott fájlokat. A tárak egy helyre gyűjtik a dolgait – függetlenül attól, hogy azok jelenleg hol vannak tárolva. Az eredmény? Többet végezhet el.

Tegyük fel, hogy egy családi albumot kíván összeállítani egy külső merevlemez-meghajtón, a házastársa számítógépén és a munkahelyi laptopján összegyűjtött fotókból. A múltban az adott fotók keresgélése igen fáradságos munka volt. A Windows 7 rendszerben egyszerűen létrehoz egy tárat, elnevezi azt (például „Családi fényképek”), majd megadja a Windows számára, hogy mely innen-onnan származó mappákat tartalmazza az új tár. A fényképek fizikailag még mindig három különböző helyen találhatók – de most már egyetlen ablakban jelennek meg.

A Windows 7 alaphelyzetben dokumentumok, zenék, képek és videók számára biztosít tárakat. Ezeket azonban személyre szabhatja, vagy néhány kattintással létrehozhat saját tárat is. Sőt. Gyorsan rendszerezheti és összekeverheti a tárak elemeit – például a dokumentumokat típus szerint, a képeket a készítés dátuma szerint vagy a zenéket műfaj szerint is rendezheti. Emellett könnyedén megoszthatja könyvtárait egy otthoni hálózaton (lásd Otthoni csoport).

Köszönjük!
Hozzá szeretne tenni bármi mást?
Köszönjük! Az Ön visszajelzése fontos számunkra tartalmaink folyamatos fejlesztéséhez.
1200 400 Hogyan tehetnénk még hasznosabbá mindezt az Ön számára? Küldés Mellőzés Hozzá szeretne tenni bármi mást? Küldés Nem, köszönöm