Útmutató Windows-számítógép vásárlásához

Az új Windows rendszer használatára tervezett számítógépek beépített alkalmazásai megjelennek a kezdőképernyőn, és segítségükkel kapcsolatban maradhat azokkal, akik igazán fontosak Önnek. Az élő csempék révén az alkalmazások, az ismerősök és a webhelyek csupán egy érintésre vannak, így mindig a legfrissebb információkkal rendelkezhet azokról a dolgokról, amelyek igazán érdeklik Önt. A Windows-számítógépekkel feltárul a Windows Áruházban elérhető alkalmazások új világa. A legtöbb alkalmazás érintésérzékeny, azaz pöccinthet, koppinthat és nagyíthat bennük; ugyanakkor egérrel és billentyűzettel is nagyszerűen működnek – így számítógépét úgy használhatja, ahogyan szeretné.

Táblagépek

Windowst futtató táblagép

Hosszabb akkumulátoros üzemidővel rendelkező villámgyors gépek, amelyek használatuk során soha nem lassítják Önt – bármit is csináljon, bárhol is legyen!


  • Vigye el az értekezletre vagy munkatársa asztalához. Mutassa meg munkáját másoknak, tartson bemutatót, dolgozzon közösen másokkal és végezze el a módosításokat pillanatok alatt.

  • Töltsön le könyveket, és használja a gépet e-olvasóként – miközben megmarad a számítógépektől megszokott teljes funkcionalitás.

  • Nézzen filmeket vagy tv-műsorokat a vonaton, a kanapén vagy a repülőtéren várakozva.

  • A hosszabb akkumulátoros üzemidőnek köszönhetően órákon keresztül játszhat a többérintéses, HD felbontású kijelzőkön.

  • Könnyen átválthat a Wi-Fi hotspotról a 3G-/4G-hálózatra, és vissza.

Átalakítható gépek

Windowst futtató átalakítható gép

Laptoppá átalakítható táblagépek, amelyek munkavégzésre és szórakozásra egyaránt kiválóan használhatók.


  • Egy eszközben egyesül a laptopok hatékonysága, valamint a táblagépek hordozhatósága és stílusos kivitele.

  • A munkanap végén vigye magával a táblagépet, nézzen meg egy filmet a vonaton hazafelé menet, majd állítsa vissza a gépet laptop módba, és dolgozzon tovább a projektjén.

  • Könnyen átválthat a Wi-Fi hotspotról a 3G-/4G-hálózatra, és vissza.

  • Órákon keresztül játszhat az Angry Birdsszel és a Fruit Ninjával az érintőképernyős táblagépen, majd laptop módban nekiveselkedhet az Age of Empires játéknak.

Laptopok

Windowst futtató laptop

Lenyűgöző grafikát és jelentős teljesítményt nyújtó, vékony és könnyű gépek.


  • Hordozható munkaállomások, amelyeken a különösen nagy teljesítményt igénylő 3D-tervezési és videovágó szoftverek is akadálytalanul futnak.

  • A megfelelő grafika, memória és tárhely jóvoltából ezekkel a mobil szórakoztató-központokkal teljesen kihasználhatók a médiatartalmak – élvezze a HD minőségű filmeket és tv-műsorokat, valamint a zenéket és a játékokat.

  • A sokrétű portok révén külső merevlemezeket és perifériás eszközöket, valamint Ethernet- és HDMI-kábelt csatlakoztathat.

  • Jelentős hang a vékony és könnyű számítógépből: hogy a filmeknek ne csak a kép-, hanem a hangminősége is kiváló legyen.

  • Csevegjen videón a beépített webkamera segítségével!

Asztali számítógépek és all-in-one gépek

Windowst futtató all-in-one gép

Nagy képernyő, valamint jelentős teljesítmény és memória a hatékony feladatvégzéshez.


  • Tökéletes választás a dolgozószobába.

  • Hatalmas képernyők, amelyeken igazán nagy projektek is elférnek.

  • Számos modell érintésérzékeny és dönthető képernyővel van felszerelve, így játékra és alkalmazások használatára egyaránt kiválóan alkalmasak.

  • Rengeteg memória és tárhely.

  • Az all-in-one gépek gépház nélkül is nagyfokú teljesítményre képesek.

  • Az élénk képernyőnek és a nagy teljesítménynek köszönhetően komolyan kihasználhatók a multimédiás tartalmak és a nagy igényű játékok.

Windows RT rendszerű táblagépek és személyi számítógépek

Windows RT-t futtató táblagép

A Windows RT rendszert futtató, könnyű és vékony kialakítású, hosszú akkumulátoros üzemidővel rendelkező számítógépeket a mobil életformához tervezték.


  • A csatlakoztatott készenléti állapot révén egy szempillantás alatt működésbe hozhatja számítógépét.

  • Az alkalmazások még alvó állapotban is szinkronizálódnak, így mindig a legfrissebb információk jelennek meg az e-mail alkalmazásban, a csevegésben, a részvényárfolyam-kijelzőkön vagy a hírcsatornákon.

  • Érje el a Wordöt, az Excelt és a PowerPointot a beépített Office 2013 Otthoni és diákverzió RT révén! *

  • A hosszabb akkumulátoros üzemidőnek köszönhetően órákon keresztül játszhat a többérintéses, HD felbontású kijelzőkön, bárhol is legyen.

  • Gondoskodjon számítógépe automatikus frissítéséről és fokozott biztonságáról a Windows Update, a Windows Defender és a Windows tűzfal segítségével!

* Néhány szolgáltatás és program nem támogatott. Az Office 2013 Otthoni és diákverzió RT engedélyezése (Japán kivételével) nem kereskedelmi használatra történik. További részleteket az Office 2013 Otthoni és diákverzió RT termékoldalán olvashat.

További információ

A Windows 8 segítségével azt teheti, amit szeretne, úgy, ahogy szeretné.

Merüljön el a Windows 8 és a Windows RT világában.

Fedezze fel a Windows Áruházban elérhető alkalmazások széles választéka nyújtotta lehetőségeket.

Fedezze fel, hogyan teheti még egyénibbé számítógépét a Windows 8 és a Windows RT segítségével.